Ami az újságból kimaradt…


A Gloria Victis három versenyzőjével egy hóvégi szombaton találkoztam Miskolc belvárosában. Úgy gondoltam, hogy ez a környezet megadja majd a beszélgetéshez szükséges hangulatot, és végül így is lett. Mindhárman csillogó szemmel meséltek az élményeikről és bevallom, hogy képzeletben engem is elrepítettek az általuk látott helyekre a színes beszámolójukkal.

-Ki hívta fel a figyelmeteket a történelmi versenyekre?

– Még pár évvel ezelőtt tanár úr nevezett be minket egy történelmi versenyre, mert látta a lelkesedésünket. Az első közös megmérettetésünket sikerrel zártuk, hiszen megnyertük. A szóban forgó Gloria Victis versenyre először múlt évben jelentkeztünk, ahol sajnos nem sikerült a maximumot nyújtanunk a döntőben, viszont a programok és a hangulat hatására eldöntöttük, hogy idei tanévben is nevezünk. Jól tettük, mivel a második helyen végeztünk, és ezzel nyertünk egy ötnapos utazást Törökországba.

-Hogyan készültetek fel, és mennyi időt vett igénybe?

– Szakirodalomként egy több könyvet tartalmazó lista állt a rendelkezésünkre, ezt felosztottuk egymás között, így mindenkinek megvolt a maga feladata. Otthon aztán mindegyikünk egyéni tempóban készült. Az anyag feldolgozására viszonylag sok időnk volt, ezért ennek beosztására nem kellett különösebb figyelmet fordítanunk.

-Hogyan zajlott a verseny?

– Az első forduló még tavaly volt. Egy hónap alatt kellett megoldanunk és beküldenünk a kiadott feladatsort. A második fordulót már októberben, Pesten rendezték meg, ide a legjobb 60 csapat jutott be. Mi az első helyről indultunk, de ez semmit sem jelentett. A második forduló már nehezebb volt, így a második helyet sikerült elcsípnünk, erre közvetlenül a következő napi döntő előtt derült fény. Ez az utolsó, szóbeli forduló már más jellegű volt, mint az előzők, a tárgyi tudás mellett a szerencse, és az általános műveltség is nagy szerepet kapott. A feladatok között képfelismerés és érvelés is szerepelt. A döntő után tíz perccel, az eredményhirdetésen derült ki, hogy a másodikok lettünk. Ekkor tudtuk meg azt is, hogy az első három helyezett díja egy törökországi jutalomút, amit kezdetben remélni sem mertünk. Szlovákiára, esetleg Lengyelországra számítottunk.

-Hogyan éreztétek magatokat a verseny során, valamint az eredményhirdetéskor?

-Eléggé izgultunk, mert egyáltalán nem voltunk biztosak a bejutásunkban. Utána viszont oldódott a hangulat és nagyon jól éreztük magunkat. Élveztük a kihívásokat. A végén pedig jött a meglepetés, hiszen dobogós helyezést értünk el. Nagyon boldogok voltunk, amit a jutalomkirándulás váratlan úticélja csak tovább fokozott.

-Milyen volt az út?

– Januárban utaztunk Törökországba, 18. és 21. között. Isztambulban szálltunk meg, a három dobogós csapatot természetesen a tanáraik is elkísérték, ezen kívül pedig két szervező lány tartott velünk a Rákóczi Szövetség megbízásából. A kirándulás 3. napján ellátogattunk Rodostóba, ahol megnéztük a Rákóczi-házat, Isztambulban pedig megcsodálhattuk többek között a Hagia Sophiát a Kék mecsetet, a Topkapi palotát. A boszporuszi hajókázásunk közben megkóstolhattuk a salepet, a törökök kedvenc téli italát. Az utolsó napon átmetróztunk a város ázsiai felébe is. Helyi idegenvezetőként mindvégig egy szimpatikus úr kísért minket, aki – bár ízig-vérig török volt, és csupán egyszer, átutazóban járt hazánkban – nagyon szépen beszélte a magyar nyelvet.

-Hogy éreztétek magatokat és mi tetszett a legjobban ebben a kirándulásban?

-Nem is lehet kérdés, hogy remekül éreztük magunkat. Jó volt egy kicsit kikapcsolódni a tanév közben, és felfedezni Isztambul nevezetességeit. A programok mellett leginkább a kulturális különbségek gyakoroltak ránk nagy hatást: páratlan élmény volt minden reggel a müezzin énekére kelni. Nem szabad megfeledkeznünk az utánozhatatlan török konyháról sem: a kesernyés tea, a levesek széles választéka, az autentikus baklava és a köfte mindenképpen említést érdemel.
/ Marci Krisztián/

A kiemelt képek forrása: saját tulajdon, a készítő engedélyével közzétéve