Mindenki teljesen máshogy éli meg mind a karantént, mind a digitális oktatást. Szerettük volna bemutatni egy interjú keretében, hogy a mi osztályunk hogyan birkózott meg ezzel a két jelenséggel.
Két osztálytársunkat kérdeztük ezzel kapcsolatban, Győrfi Borkát és Kocsis Botit. Mind a ketten teljesen más emberek, ezért választottuk őket. Borka csodás személyiség, kreatív és sok energiát fektet a tanulásba, míg Boti ennek az energiának nagyobb részét inkább a sportolásba fekteti, hiszen válogatott jégkorongos és páratlan sikereket ért már el.

Hogyan viseled ezt az egész karanténhelyzetet, és miben változtak meg a napjaid?

Borka: Nagyon jól viselem a karanténhelyzetet, az elején szokatlan volt,
de hamar megszoktam és megszerettem. A hétköznapjaim annyiban változtak meg, hogy többet tudok aludni, több időm van magamra, és arra, amiket szeretek.

Boti: Egészen jól viselem, tanulok, edzem. Ugye online tanulunk, van egy rendszerünk, és oda töltik fel a tananyagot, a dolgozatokat; aztán mi ugyanoda töltjük vissza a kész feladatokat.

Milyen egy átlagos napod?

Borka: Általában 10 körül szoktam kelni, csak akkor kelek fel korábban, ha órám van.
A reggeli első pár órám után reggelizek, aztán ha van még órám azokra is „beülök”. A délelőtt hátralévő részében és kora délután házit írok, összegyűjtöm az anyagot. Ezután azt csinálok, amit akarok, estefele pedig kimegyek a szabadba.

Boti: Egy átlag napom úgy néz ki, hogy felkelek fél 8 körül, reggelizek, felfrissülök, aztán részt veszek az online órákon. Ha ezeknek vége, elkészülök pár beadandóval, aztán jöhet is az edzés, ez egy másfél óráig tart körülbelül, ezután pihenek otthon… Legtöbbször délután találkozom a barátaimmal akar élőben, akár valamilyen online játékban, majd újra koncentrálok pár házi feladatra, majd nyugovóra térek.

Melyik rendszert szereted jobban? A suliba-járósat vagy inkább az itthon-maradósát? Miért?

Borka: Az itthon maradós rendszer nekem sokkal jobban tetszik. Kevésbé stresszes, nem kell utazni, korán kelni, és későn feküdni. Az elején nehéz volt átállni, és a barátaim is hiányoznak, de több mellette az érv, mint ellene.

Boti: Mind a kettő rendszernek megvannak az előnyei pl.: az online oktatás idején magamnak osztom be az időmet… De a rendes oktatásban könnyebb volt egy adott tanagyagot megtanulni, könnyebb volt élőben odafigyelni a tanárokra. Talán ez az otthoni-tanulós nekem jobban bejön, kicsit szabadabb vagyok, a tanulást meg megoldom…

Szereztél valami új hobbit, vagy kipróbáltál új dolgokat a karantén alatt?

Borka: Új hobbit nem szereztem, a régi hobbijaimban viszont sokkal jobban el tudok mélyülni. Kipróbáltam a jógát és a meditációt.

Boti: Ha új hobbit nem is, de rengeteget biciklizem meg kosarazom!

Tudsz valami sorozatot/filmet ajánlani, amit most ismertél meg, vagy nagyon szeretsz?

Borka: Sajnos új sorozatba vagy filmbe nem kezdtem bele, így ajánlani se tudok.

Boti: Új sorozatot még nem néztem, csak régebbeiket újra (pl.: Trónok harcát néztem újra apukámmal, A visszatérőket, a Chernobyl-t). Filmet meg rengeteget nézek, elég vegyes vagyok, ilyen téren szinte bármilyen filmet elnézek, ha az tényleg kafa, ha ajánlanék, akkor a Szív bajnokait mindenféleképpen.

Mi hiányzik a legjobban a karantén előtti időkből?

Borka: A karantén előtti időkből leginkább a barátaimmal töltött idő, és néhány hely hiányzik. (Kávézók stb).

Boti: Ugye jégkorongozom, szóval az év végi jeges edzések, és a szezonunk befejezése hiányzik a legjobban.

Mennyire és hogyan tartod a kapcsolatot a barátaiddal?

Borka: A barátaimmal minden nap beszélek Messengeren, de van, hogy fel is hívjuk egymást akár videóhívásban is.

Boti: Szinte minden napra kitalálunk valamilyen programot a srácokkal… biciklizés, kosarazás, túrázás, fagyizás.

Odafigyelsz a rendszeres testmozgásra ebben az időszakban is, vagy inkább hanyagolod?

Borka: Ebben az időszakban figyelek csak oda igazán a rendszeres testmozgásra. Mivel egész nap itthon vagyok, és nem vagyok hulla fáradt, minden nap edzek, és az egészséges táplálkozásra is tudok figyelni.

Boti: Igen, minden nap 3-tól van száraz edzésem, ahol nagyrészt erősítünk, kis pihi közben a foci… De a biciklizést sem hagyom ki egyik nap se.

És az utolsó kérdés: mi a tuti módszered az unaloműzésre?

Borka: A tuti tippem unaloműzésre az olvasás, esetleg a mozgás. Illetve sajnos én is elég sokat telefonozok unaloműzésképpen, de úgy gondolom, ezt nem kell ajánlani.

Boti: Tuti módszerem… abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy kiskutyánk, Müzli, aki bármelyik pillanatban készen áll a futásra vagy játékra, vagy csak írok a srácoknak, akik úgyszintén unatkoznak, és pillanatok alatt kitalálunk valamit, ha ez se jönne össze, akkor meg bekapcsolom az Xboxot, ha ahhoz nincs kedvem, na, akkor bajban vagyok… akkor csak alszom egyet, amíg nem történik valami. Köszönöm szépen!

Az interjút készítette Kovács Petra és Monostori Anna.

A kiemelt kép forrása: saját tulajdon, a készítő engedélyével közzétéve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

tizennyolc + 14 =