Mikor görgettem az osztálytársam, Marci Instagram képeit, magam sem tudtam, hogy egy családi pékség polcain, vagy egy elegáns cukrászda magazinjában láthatok-e hasonló finomságokat. Innen indult aztán az ötlet, hogy kicsit részletesebben utánajárjak a
modell-sütik előéletének.

Mielőtt az első kérdésre rátérhettem volna, máris kiderült, hogy a sok édesség mellett most egy kisebb kitérőt tesz: miután a kovász megfelelő állapotba kerül, kipróbálja magát kenyérsütés terén is.

  • Mi inspirált téged, hogy kipróbáld a konyhaművészet édességekkel foglalkozó ágát?
  • Elég édesszájú vagyok, mindig szerettem, ha van valami a süteményes dobozokban. Ezt persze csak úgy érhettem el, ha én is nekiláttam a sütésnek. Az alaptudásom megvolt hozzá, hiszen gyakran segítettem az anyukámnak és a nagymamámnak is.
  • Miután a könnyebb recepteket sikeresen megcsináltad, nekiláttál a nehezebbeknek is. Hogy boldogultál azokkal?
  • Sok próbálkozásom kudarcba fulladt, de semmiképp nem riasztott el a további sütéstől. A jó receptek mindig felbukkannak itt-ott, és azokat érdemes kipróbálni.
    Van, hogy az elrontott süteményeket pár hónap után újra megpróbálom elkészíteni,
    és akkor már jobban sikerülnek.
  • Melyik az a recept, ami szinte minden alkalommal tökéletes lesz, és a kedvenceid közé tartozik?
  • Egyértelműen a répatorta.
  • Inkább internetről vagy könyvekből gyűjtöd az ötleteket?
  • Mostanában az interneten szoktam találni és keresni a recepteket. Sokkal több van ott, és minden számtalan variációban megtalálható. Persze vannak itthon könyvek is,
    de azokat egyre ritkábban használjuk.
  • Ha kapnál egy ajánlatot, hogy részt vehess a Sütimester című versenyhez hasonló megmérettetésen, akkor belevágnál?
  • Nem hiszem, hogy jelenleg elég tapasztalatom van hozzá, de sok gyakorlás után (feltéve hogy az ajánlat nagyon kedvező), lehet, hogy megpróbálnám.
  • Van olyan konyhai eszköz, ami nincs a birtokodban, de hasznát vennéd?
  • Ha valamihez nincs megfelelő eszköz, akkor mindig tudok kölcsönkérni valakitől, vagy helyettesítem valami mással. A különleges süteményformák viszont mindig jól jönnek.
  • Egyedi fűszerekkel dolgoztál már?
  • Igen, talán ilyen különlegességnek számít a Rózsavizes Málnás Charlotte vagy a Svéd Kardamomos Tekercs.
  • A Foodvent résztvevői is láthatták az egyik alkotásodat, a Hot cross bun-t. Ezek szerint szereted kipróbálni más nemzetek finomságait is.
  • Igen, fogalmazzunk úgy, nem csak túrós rétest csinálok…
    /Bodnár Imola/
.s.

A kiemelt kép forrása: saját tulajdon, a készítő engedélyével közzétéve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1 × négy =